2. fejezet -

Sziasztok!

Meghoztam a második fejezetet. Remélem nem találjátok unalmasnak, mert még az igazi kalandba nem kezdtem bele!

Légyszi kommenteljétek! Köszi! :)

Másnap...

/Lena/
Este alig aludtam két órát, mégsem voltam fáradt. Fél órával ezelőtt még együtt voltunk. Utána Emi indult Londonba, Meggy Franciaországba cserediákként…  Csak pár percre lakom Meggyéktől.  Gyorsan hazafutottam a könnyeimmel küszködve. Pórázra fogtam a kutyámat, Szmötyit és kimentem a hegytetőre egy erdei ösvényen keresztül. Itt elengettem Szmötyit, hadd fussa ki magát. Reggel hat volt. Nemrég kellt fel a nap. Kiültem egy napos sziklára, a kedvenc helyemre, innen gyönyörű volt a kilátás. Már nem tudtam tovább magamban tovább tartani, elsírtam magam. Nemtudom mennyit sírhattam, de már magasan járt a nap, dél körül lehetett. Füttyentettem egyet, fél perc múlva megjelent a kutyám, és odabújt hozzám. Megsimogattam a buksiját és pórázra kötöttem. Elindultam, nem is tudom merre.. Lementem a hegy másik oldalán és Pesten kötöttem ki. Ekkor már késő délután lehetett. Elsétáltam Budapestig? Kezdtem aggódni. Kutyasétáltatásra, se telefont, bérletet, pénzt, semmit sem hoztam magammal! Mégis hogyan fogok hazajutni?

/Maggie/
Reggel a buszon ültem Emiéktől hazafelé tartva. Fejben gyorsan átforgattam a napi tervemet: Hazamegyek 20 perc, bepakolok a bőröndömbe 2 óra, felöltözök 15 perc, készítek palacsintát 45 perc, korai ebéd, 30- 40 perc, Fél 12- kor anya értem jön és kivisz a reptérre. Remélem elkészülök időben, mer minderre alig van pár órám...
12- kor már kezdtem izgulni. Anyum még mindig sehol! Végre meghallottam, hogy felhajt a garázsba, és leáll a motor.
A bőröndjeimmel az ajtóhoz futottam.
- Hagy segítsek! - mondta anyu.
- Késtél! Már azt hittem elfelejtetted, hogy ma utazom Franciaországba!
- Már, hogy felejthettem volna el! Siettem ahogy tudtam!
Szúrós szemmel néztem anyura. Kapkodva bepakoltunk a kocsiba, és kivitt a reptérre. Utolsónak szálltam be a repülőbe, egy tizenéves srác mellett találtam helyet. 
Vajon olasz vagy magyar? - miközben ezen tűnődtem, elkezdtük a felszállást. Egy nő rámszólt, hogy kössem be az övemet. A repülő a levegőbe emelkedett. Úgy imádom ezt! Lassan a felhők fölé értünk. Kár, hogy nem én ülök az ablak mellett! Jobbra sandítottam. Egy próbát megér.
- Szia, nem akar helyet cserélni? - kérdeztem franciául. A fiú kedvesen bólintott és helyet cseréltünk. Azon tűnődtem, hogy lehet, hogy nem is francia, bár megértette amit mondtam. Miközben a felhőket csodáltam, a gondolataimba merültem. Izgalmas félév vár rám! Arra eszméltem fel, hogy elkezdtünk ereszkedni. Kéneztem az ablakon, már sötétedett. Ekkor megszólalt egy monoton női hang. 
- Kérem kössék be az öveiket. Megkezdjük a leszállást Párizsba! Köszönöm, hogy velünk tartottak! 
A felhőkből lassan kibontakozott Párizs... :DD

/Emi/

Kedves Gatyástársak! 

Nektek biztosan izgalmasabb volt a napotok mint nekem, én mikor hazamentem, hanyat döltem az ágyamban és estig aludtam. Ezért tovább is küldeném a Gatynaplót nektek, írjatok le mindent nekem, mert nagyon kíváncsi vagyok! 

Puszillak titeket: Emi

ui: máris hiányoztok nagyon!

/Heni/

A kedvenc számomra ébredtem: LIL WAYNE - Mirror ft. Bruno Mars. A telefonomat direkt az íróasztalon hagytam, hogy ne tudjam kinyomni az ébresztést és visszaaludni (ahogy szoktam), csak, ha felkellek, mivel  lambériaágyam van. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból és lemásztam a létrán. Pizsamában lementm a a konyhába. Nagy meglepetésemre Louis (a nagybátyám) már ébren volt, és reggelit készített.

- Már ilyen korán fenn vagy? - kérdeztem és felültem a pultra. 

- Készítek reggelit magunknak! - mondta, miközben próbálta feldobni a palacsintát. 

- Várj, megmutatom! - mondtam nevetve, és átvettem a tepsit - Hiányozni fog... a palacsinta reggelire, hogy arra ébredek, hogy felhúzod a redőnyt, az otthon illata, a park, gördeszka, a barátnőim, suli, Manó, ... - néztem a kutyámra, aki a farkát kergette. Miután kész lettem a palacsintával leültünk reggelizni, közben azon vitatkoztunk kinek fog jobban hiányozni a másik. Reggeli után fölmentem a fürdőbe felöltözni. Fölkaptam magamra egy fekete csőnadrágot, hozzá egy fehér, LONDON CALLING  feliratú pólót, ha már Londonba megyek és egy pandás sapkát.

 A hajam bekötve sehogy sem állt, ezért kibontottam és hagytam  leomolni a vállamon. Még utoljára körbejártam a házat és jól megjegyeztem mindent: a kicsi szobámat a kosárpalánkkal, a kilátást a nappaliból, a wc tisztítóvegyszeres illatát, a kutyámat ahogy békésen alszik az asztal alatt... Mire kimentem a ház elé a kocsihoz Louis már bepakolta a bőrőndeimet a csomagtartóba. Még utoljára körülnéztem, majd beültem a kocsiba. Elindultunk. Még ki nem értünk az ismerős városból nem mertem kinézni az ablakon. Lassan megérkezünk a reptérre. Leadtuk a poggyászaimat, de Louis már nem jöhetett tovább velem. Hosszasan megöleltük egymást.

-  Hiányozni fogsz! - mondtam sírástól elfojtott hangon.
- Nekem is Henci (mindig így hívott mikor vigasztalt)! De, ne szomorkodj , nemsokára tavaszi szünet, és meglátogatlak titeket - megengedtem egy szomorkás mosolyt utána hátat fordítottam, és mindent magam mögött hagyva elindultam a repülő felé.
Sírni lett volna kedvem, de nem jött ki könny a szememből. Utolsónak szálltam fel a repülőre. Egy velem egy idős lány mellett kaptam helyet, aki egy magazint lapozgatott. Ekkor több minden történt egyszerre. Leültem mellé és megakadt valamin a szemem, ijedtemben fölsikítottam. Mindenki felém kapta a tekintetét, ezért gyorsan a tenyerembe temettem az arcom. Egy légiutas kísérő odasietett hozzám, éreztem magamon az egész repülő tekintetét. Forgott velem a világ, mozdulni sem tudtam, még mindig a tenyerembe hajtva a fejemet ültem, fogalmam sem volt mi tévő legyek. Ekkor két kezet éreztem a vállamon, aki kivezetett a kíváncsi szemek kereszttüzéből, és azt súgta a fülembe egy ismerős hangon: Ne mozdulj!